Lombik

Pár évvel ezelőtt súlyos endometriózist diagnosztizáltak nálam egy műtétem során,majd az altatás utáni "konzultáción" az orvos felhívta a figyelmemet,csakis mesterséges úton lehet gyermekem,és az is csak akkor,ha azonnal belevágunk férjemmel,mert nehezen tudták megmenteni a méhemet,petefészkeimet.
Alattomos betegség ez,számomra nagy fájdalmakkal is járt.

Nem kérdőjeleztem meg az orvos szavát,így a 6 hetes lábadozás alatt 2 meddőségi központtal is felvettük a kapcsolatot.
Pár hónapon belül már meg is volt az eredményhirdetésem a kiválasztott intézményben: létrejött a kívánt terhesség!
Boldog voltam,bár az orvos felhívta a figyelmünket arra,hogy a HCG nagyon alacsony,csupán 14... Ez akár méhen kívüli terhességet is jelenthet,így 1 héttel később kontroll vérvételre kell menni.
Sajnos a baba nem fejlődött kellő mértékben,ezért várható volt,hogy búcsút kell mondanunk Neki...

1 nappal a vizsgálat után jött is a vérzés...

Pár hónappal később újabb lombikot követően kezembe vehettem életem első IGAZI 2 csíkos terhességi tesztjét!
Az eredményhirdetés előtt már 2 nappal látszott mindkét csík,majd 8 hónappal később megszületett hosszú vajúdás után császármetszéssel kislányunk.

A meddőségi kezelés minden alkalmával hálát adtam Istennek,hogy oda vezérelt... Szó szerint ugráltam,amikor csak hajnalonta sorba álltunk,hogy bejussunk legalább az ajtón...
Hittem,hogy Isten vezetett minket oda,adott még egy esélyt,hogy szülők lehessünk... Akkor még nem tudtam...

Kb. 2 hónappal ezelőtt keresgéltem az interneten,akkor akadtam az egyház által írt cikkre,miszerint a mesterséges megtermékenyítés mekkora bűn... Azzal mindig tisztában voltam,hogy a tízparancsolat ezt tanítja: "Ne ölj!",és nem is volt szándékomban.

Utólag nem tudom,mi lett volna,ha marad embriónk,amit nem ültetnek be,valahogy azt gondoltam,a természet -és Isten- műve,hogy annyi embriónk ért meg a beültetéseket,amennyit a méhembe helyeztek,és innentől Istenre bíztam,hány babánk lesz.

Megbeszéltük férjemmel,hogy HA lenne több embriónk,addig mennénk vissza,míg Ők várnak ránk,SOHA nem ölnénk meg Őket...

Ez számunkra megnyugtató volt,így a lombik többi részén nem is törtük a fejünket,hogy bűn lehet... Férjem sosem volt nagyon vallásos,de mióta ismer,egyre jobban érdekli,ami az én lelkemben,szívemben zajlik.

Most egymást támogatva járjuk ezt az utat.

Bánom már,hogy meddőségi központhoz fordultunk,talán Isten nem akarta,hogy legyen babánk,de lányunk létét nem bánhatom,csak azt,ahogyan Őt kaptuk! Hinnem kell,hogy Neki élnie KELL,Isten így is-úgy is életre segítette volna!